7. nap, indulás Senj-be

utolsó napunk Makarskában, reggeli után már minden doboz felkerült a motorra, ismát heavy touring módban adjuk a gázt ás a visszapillantóban eltűnik a város. a 8.-ason haladunk északnak, Omis, Slpit sorban hagyjuk el a nagyobb városokat majd Šibenik-nél  Lozovac felé fordulunk, tervben van a Krka nemzeti park. A Parkba fülledt melegben érkezünk, de jó lenne most megszabadulni a motoros ruhától és a bőrcsizmától, végigszenvedjük a gyalogutat, irigykedünk a fürdőruhás turistákra akinek a fele kínai és 10 méterenként selfie-znek meg csücsörítenek, megpróbálják a pillanatot tárgyiasítani, nekem olyan mintha nem is élveznék a nyaralást csak kötelezően mindent lefényképeznének, és tovább állnának, megállapítom hogy még mindig nem szívlelem a Kínai és Indiai embereket, barátnőm meg is állapítja de hisz belőlük van a legtöbb, lehet csak az embereket nagy mennyiségben nem kedvelem, mindegy is. a Park hihetetlen és káprázatos egyszerre, mindenhonnan folyik a víz, mindent masszív pára lep el a víz kristálytiszta és jéghideg kép nem adja át, egyszer mindenképpen érdemes ide ellátogatni, nyomás tovább messze van még Senj.

Krka nemzeti park

Az út a kontinens belseje felé köves sziklás kietlen ahogy haladunk északnak, hosszú egyenes út a bal oldalon régi telefonvezeték póznái állnak katonás sort a jobbon hegyek 100-110-zel megyünk nem sietünk de mintha állna a horizont, valamilyen kígyó tűnik el alattünk a forró aszfalton a tükörből nyugtázom hogy nem mentünk át rajta, egy folyóvölgy következik egy kisvárossal ahova szerpentinen ereszkedünk le majd egy híd után emelkedünk vissza a kőfal mellett, tartunk egy tíz perc pihenőt, és itt két dolog tűnik fel:
1. hogy lehet ilyen gyönyörű kék öblítőszerű színe egy folyónak és ilyen látképpel is rendelkezhet egyszerre.
2. a hátsó gumi anyagában a múlté, de olyan szinten hogy az hihetetlen, itt tegyük hozzá hogy hosszabb utak előtt cserélünk mindig olajat láncot stb. Indulás előtt látszott rajta a kilométer és úgy határoztam hogy ideje lesz lecserélni, de még 3000 km-t elmegy, mert jövőre is lesz szezon fölöslegesen nem kell cserélni, nem számoltam azzal hogy többletterheléssel menve a gumi is gyorsabban kopik, és az utak is csiszolópapír felületűek, ezért gyorsabban adta meg magát, lényeg a lényeg az utolsó 50 km-t már komótosabb tempóban tettük meg elvégre vas az aszfalton nem tapad úgy mint a gumi. A két szélétől indulva a közepe felé lassan de biztosan megjelentek az acélszálak a futófelületen, Senjben egy gumis műhelyben lecseréltük egy 60%-os gumira, ami kb. egy tengerparti vacsora ára volt és hazaérve kapott egy új szett Roadsmart 3 típusú, ez egyébként Pirelli Diablo volt.

Öblítő színű folyó

Elérte a végzet

Senjbe délután érkeztünk, gyors becsekkolás, kötelező welcome drink elfogyasztása után megpihentünk.
A következő 2 nap a pihenésről, nyaralásról szólt, sétálgatás a környéken, nézelődés.
Ismerős motorosok meglátogattak minket a tengerparton ők csak Ide jöttek és másnap mentek haza de a 10.-nap után jól esett találkozni velük, azzal a céllal érkeztek hogy hangulatos helyen nézzék a Foci VB-t Magyarország aznap játszott és nyertek, nagy volt az öröm, emelkedett volta hangulat, követtük az otthoni eseményeket esténként a neten de igazából csak felszínesen, mert próbáltuk magunkat átadni a hangulatnak ami igazából sikerült is.

Senj

Sok esemény nem történ Senjben ami említésre méltó motoros szempontból, maximum annyi hogy gumicsere után visszatértem annak az 50 km-es szakasznak egy részére ami idefele nem volt élvezhető a kopott gumi miatt, de nagyon jó vonalvezetésű gyorsan bevehető kanyarokban gazdag tengerparti utat kár lett volna kihagyni, ezért barátnő amíg strandolt én kanyarvadászatra indultam, úgysem tudok sokáig egy helyben ülni és napozni, mindkettőnknek jó program volt külön külön.

utolsó napból megragadni a pillanatot, sikerült.

11. nap a szomorú hazatérés

Utolsó napunk a tengernél, még utoljára visszatekintettünk rá, ki tudja mikor jövünk legközelebb, remélhetőleg nemsokára. Szomorúan húztunk fel a tengerről a hegyekbe vezető szerpentinen, és lélekölő több száz kilométeres autópálya szakasz következett. A túra során megtörtént az  egyetlen lerobbanás, mégpedig az én hülyeségem miatt.
Egyik benzinkúti pihenő alkalmával számolgattam a megtett kilométereket és a hátralévőt, de mivel az üzemanyag fogyására emlékeztető sárga lámpa még nem villant ki úgy számoltam hogy a határ után fogunk már csak tankolni. Amint elhagytuk a benzinkutat a lámpa felvillant jelezve hogy ilyenkor 3 liter tartalék benzin áll még rendelkezésre ami 70 km, igen ám de 70 km egy személlyel 90-es tempónál kb, nem két személlyel 3 dobozzal 130-140 hazasietős tempóval számolva. A hatás nem maradt el, Nagykanizsa előtt 60 km megtétele után ami alatt egyszerűen az autópályán nem találtunk kutat a legközelebbi kúttól 2000 méterre a motor egyenletes járása akadozni kezdett majd teljesen megszűnt, ez egyértelműen nagy hiba, inkább hülyeség volt.
Ilyenkor a 35 fokban a leállósávban gyorsan történnek a dolgok a tartalék víz hamar elfogyott és kezdett nem viccessé válni a szituáció, barátnő jól tűrte de be kellett látnom hogy egy közel 300 kilós motort motoros csizmában 2 kilométert tolni az autópálya kijáratáig nem lesz egyszerű feladat. A felmentősereg egy Fordos család képében érkezett akik barátnőmet elvitték egy benzinkútig majd visszajöttek értem egy liter benzin társaságában, örök hálám nekik az ismeretlen hősöknek. Azóta pontosabban egy szlovén kirándulást kivéve ami szintén ezen a szakaszon történt (elátkozott hely) most már tényleg tényleg mindig van 2 liter tartalék hajtóanyag a dobozban ha hosszú útra indulunk.

A 11 napos kirándulást megtoldottuk még egy kis balatoni kitérővel ahol barátnő szülői nyaralója található, hazatértünk és kifújtuk magunkat.

Összegzés:

Hazatérve különös érzés fogott el, mintha meg sem történt volna ez az egész, egyfajta káprázat csupán, de az emlékek kis idő után felerősödtek és örök nyomott hagynak. A Balkán egy kihagyhatatlan, felejthetetlen hely hihetetlen sokféle és kedves emberrel, aki gondolkodik rajta hogy lemegy én azt mondom ne habozzon, minden perce megérte az útnak még a szarrá ázás és lerobbanás is de én azt mondom soha rosszabbat, külön kösz a társamnak is aki kibírt ennyit ülni mögöttem Az élet úgy hozta hogy pár dolog kimaradt, de nem bánkódunk mert okot ad arra hogy a terveink szerint 2017-be visszatérjünk és újra nekiveselkedjünk az útnak, reményeink szerint nem egy motorral.

​Minden véget ér egyszer, hogy egy másik elkezdődhessen ...

3. nap: Somewhere beyond the sea...

Reggelre elillantak az esőfelhők, csak tócsák és 2 deci víz a szivartöltő aljzatban emlékeztettek a háborgó tengerre a motor alatt. Jut eszembe tenger! Ma megpillantjuk majd. Szállásadónk ipari mennyiségű tojásrántotta és helyi sajtok, felvágottak felszolgálása után sok sikert kívánt és utunkra engedett, 100 méterrel arrébb rendőrök igazoltattak, valakit nagyon kerestek a környéken de miután hátrafáradtak és látták a nagy H betűt a rendszámon már nem voltunk nekik annyira érdekesek szóval irány tovább.
Podgorica - Kotor - Dubrovnik - Makarska a mai útiterv. Montenegró fővárosát elhagyva a Lovcen nemzeti parkon át szálltunk alá a kotori öbölbe, rengeteg hajtűkanyar után, itt pillantottuk meg végre a tengert, kissé felhős volt az ég de mi azért örültünk, addigra a langyos sós menetszél megszárította a ruháinkat.

motor in kotor

Kotor városa egy folyamatos nagy álló dugó volt de mi motorral voltunk a hegyi úton is kikerültük a két összetalálkozott kirándulóbuszt, nem is értem miért engednek ilyen szűk útra kétirányú forgalmat, a két busz között csak dobozok nélkül tudtunk elférni, de mire való Principessa barátnő ha nem hordárnak :) . Kotori dugó után megcsodáltunk még egy érdekes természeti jelenséget ahol a hegy gyomrából az előző napi vízmennyiség olyan üzemi nyomáson távozott egy busz méretű lukból a tengerbe hogy nem lehetett mellette beszélgetni, irány tovább.

Víznyelő reciproka

A tenger és sziklák között vezet az út nincs benne sok egyenes, pár kilométerre visszatérünk Bosznia Hercegovinába, de előtte megpillantjuk Dubrovnik városát, az eső szemerkélni kezd nincs kedvünk megállni egy hetet is el lehet itt tölteni, motoron ülve nézzük ahogy alattunk a város elkúszik a horizontról a magas parti út mellett, fogadkozunk ide visszajövünk jövőre, hiába nem fér bele minden az idei programba.
Az út kiváló, az idő jobbra fordul, miután egy kis esőt kivárunk egy INA kútnál, bár nem az igazi de meleg van. Délután érünk Makarskába, a hely gyönyörű, kissé felkapottnak érzi remete lelkem de hát nyaralunk, a szállásadónk inkább németes mi angolosak de a kulturális szakadékot legyőzi a google fordító és a welcome drink.
Esti andalgás a városban a tengernél, báránysteak és T-bone steak, ma nyaralunk meg még 10 napot, Makarskában 4 napot leszünk ájultan ágyba zuhanás jó éjszakát.

Makarska Beaches

4. nap: Sátort verünk, megpihenünk

Sétálgatás a szűk utcákon fürdés a tengerben, éttermekben enni, este karlovacko és ozujsko helyi sörök kipróbálása, többet nem tudok elmondani, kérem kapcsolja ki :)

5. nap: Mostar

Gyors reggeli után Ki merem mondani: Horvátország legszebb hegyi/tengerparti szerpentinjein át visszaindultunk Bosznia Hercegovinába azon belül Mostarba meglesni az öreg hidat.

what a road

Az út eseménytelen de annál szebb. A város apró de bájos, kulturálisan szemet gyönyörködtető.
Motorral érkezni egy zsúfolt városba mindig kárpótol, szemérmetlenül mosolyogtunk a parkolós hiénáknak és letámasztottuk a gépet 50 méterre a hídtól, tettük ezt azért is mert egy GS-es ki más már ott trónolt a járdán, Fagylaltos állítólag magyar rokonai vannak Pécsen, elhangzik pár tört magyar szó, mosolygunk, a fagyi finom volt, kötelező hűtőmágnes vásárlás, lemegyünk a neretvához megnézzük milyen, hideg nagyon hideg, meglessük a helyi fiatalok pár euróért hogyan mártóznak meg benne levetve magukat az öreg hídról, régóta tartó hagyomány ez. Kifigyeljük a technikájukat, de nem vállalkozunk rá, egyébként nagyon meleg van, motorosruhában nem jó ez.

Stari Most az öreg híd

A délután már az úton ér minket valahol útban a tenger felé, este szokásos ejtőzés. Naplementében egy kis motorozás elmerülve gondolatainkban, csak ezért a fél pillanatért megérte volna birtokolni egy motort, de a napkorong könyörtelenül alászáll a horizonton, Makarska este is gyönyörű.

6. nap: szeles nap.

Annyira szeles hogy le is fújjuk a mai Sveti jure látogatást, pedig nagyon szép magaslat egy életveszélyes szerpentin végén, tengeri kilátással, szélcsendben is veszélyes hát még orkánban, ez is jövőre marad de nem bánjuk, tudjuk mikor kell egy pillanatra gyávának lenni. ez a nap városnézéssel telik a parasail is erre a napra lett tervezve de ki sem csomagolják az ernyőket, hiába nem lehet minden a tied amit akarsz. Utolsó finom ételünk elfogyasztása után visszatérünk a szállásra hogy becsomagoljunk mindent a dobozokba amit pár napja kicsomagoltunk, de utálom én ezt, de menni kell tovább.
Jó volt ez a pár nap kicsit pihenni a tengernél, barátnő is elégedett, nem lehet mindig a gördülő kerekek fölött ülni néha meg kell pihenni pár napra, talán ez sikerült, ő sem volt jó pár éve a tengernél, én sem ez egy nyaralással egybefűzött motorostúra ennek sikerült is eleget tenni, holnap magunk mögött hagyjuk ezt a várost is, és továbbrobogunk Senj felé útba ejtve a Krka nemzeti parkot.

viszlát Makarska 

0. nap: előkészületek

Színes szagos szélesvásznú Balkán túra kezdetét veszi

Végre itt vagyunk el sem hiszem...
Nagy várakozások és sok előkészület után mint pl. útvonaltervezések, szálláslefoglalások, lelkiekben és testiekben is készen álltunk a Balkánra, legalábbis ebben a hiszemben folyt a felkészülés.
Mi olyan emberek vagyunk akiket egy kis műszaki hiba vagy pár nyelvi nehézség fura helyzetek nem ingatnak meg de rendkívül pozitív meglepetések és nagy meglepődések tarkították utunkat ebben az évben .
Mi kell egy Balkán túrához? szubjektív véleményem:
-Legfőképp egy jó műszaki állapottal megáldott szárazföldi jármű.
-Mindenre elszánt !? sofőr, a rájder külvárosi szlenggel élve.
-Mindent elviselő és mindent toleráló nem nyavalygó, nem hercegnő utas.
-jó földrajzi, helyzetfelismerő, problémamegoldó képesség, és kötél idegek.

A motorról: Műszaki ínyenceknek: Ez a 2005-ben gyártott Olasz Honda amit Németek terveztek
Folyadékhűtésű 4 ütemű 8 szelepest 2 hengeres soros DOHC motoros csoda ami síktolattyús 34mm-es torokátmérőjű karburátorral láttak el. 54 vadpaci 45 newtonméter. Most sokan nem estek hasra gondolom a CBF 500-tól de nekünk ez megfelelt, és eljár alacsony oktánszámú 3. világbéli benzinnel is. Jó tudni de a Balkán azért nem Afrika ilyet nem tankoltunk de az az érzésünk hogy van különbség egy osztrák omv és egy Boszniai Petrol kút között.

Mindez megvolt és jelesre vizsgáztak: Motor és Barátnő külön dicséret nekik. Ami még utunkat segítette az egy jó GPS és füldugó volt ezek később kiderültek mind aranyat értek.
Jól meggondoltuk? nem vagyunk normálisak? igen,nem persze, ezek a baráti rokoni intelmek de hát úgy szép az élet ha zajlik és legközelebb is belevágnék mert hát élményeket gyűjtünk nem a hátralévő napokat számoljuk.
a Masterplan az első napra: Rohamléptekben elhagyni az országot a Budapest - M6, Udvar tengelyen, majd Eszék Srebrenik és megérkezni Szarajevóba.

1. nap: We gotta get out of this place .

Kifut a Balkán Expressz, CBF 500 teljes menetfelszereléssel 

Az utazás számomra a menekülés a hétköznapokból, elszakadás a komfortzónámból, bla bla vágjunk neki.
Csomagunk kész van a küszöbön áll... Utastársamtól fontos információkat tudtam meg mint pl: hogy még egy ruha és egy cipő fontosabb mint az életet jelentő másfeles palack víz és tartalék benzin. :) Gonosz vagyok tudom. Tény hogy ezek miatt szaladgáltam át fél Szarajevón papucsban és rohadtunk le az autópályán: üzemanyag ellátási problémák léptek fel, az én hibám is volt. /erről később bővebben/.

Levegő kifúj nagy gáz, integetés az otthoniaknak és irány Udvar a Határ, Lélekölő autópályázás veszi kezdetét amit egy tankolás követ Mohácson, könnyes búcsú az utolsó Üzenjük Brüsszel tábláknak is, szögesdrót, aknazár, migránsok sehol, Remélem egy jó darabig nem találkozunk magyar rögvalóság.

Horvát Szakaszon sokszor találkoztunk nálunk sietősebb emberekkel, ha te 100-al mész akkor ő 120-szal akar, ha te 120-szal ő 140-el húz el melletted 2 centire, 140 felett nem mentünk gondoltunk a fizikára a terhelt motorra és a rossz súlypont miatti bizonytalanságra, ja az életünkre is :)
Igazán nem gondoltam volna hogy itt a horvát oldalon rosszabb a közlekedés mint mondjuk Boszniában vagy Montenegróban, ott más miatt kell inkább aggódni nem a sebesség hanem sokkal inkább a kanyarok levágása, meg hulladékokból összefércelt autók bandukolása a jellemzőbb de inkább megmosolyogtató mint félelmet keltő, egész utunk során talán 3 alkalmat tudok említeni mikor a szívdobbanásom egy percre leállt, de ennyit a közlekedéskultúráról. Eseménytelen határátlépés illedelmesen megcélozva az épp ellenőrzött autó hátulját, közben hátraintve a mögöttünk levő 10 autósnak. Nyugalom motorosok vagyunk kabátban bőrkesztyűben és nincs klímánk, meg eredendően bunkó társaság. Ilyenkor még csatlakozik mellénk 3 osztrák 5 holland túramotoros, majd a a 40 fős olasz GS-es inváziós haderő is, mi már nem látjuk a lincshangulatot mert közben zsebre is vágtam a személyiket és vidám gázfröccsök közepette elillanunk a gesztenyeillatú délutánban. Határátkeléseink rendre így történnek. Még egy baráti vizelés útközben, az erdőben rácsodálkozom az aknamező táblákra, aztán a korábbi lábnyomaimon visszatolatok az úthoz, és még mondják hogy motorozni veszélyes, vizeljetek aknamezőn, mindjárt nem tűnik istenkísértésnek. :D
Vágás Néhány óra múlva már Szarajevó utcáin kerülgetjük a 2-es golfokat és a villamosokat, néznek ránk mint a beduinokra Kazahsztánban hogy már pedig ilyen állat nincs, én is érzékelem hogy itt a motorozás mint jelenség nem létezik, jó olvastam törikönyvekből hogy ebben a városban kabriózgatni több mint önsorsrontás de azért több motorosra számítottam.
Innentől már csak a szállás megtalálása volt hátra a világ legszűkebb autóval járható sikátoraiban, 30 perc és egy kis WD40 segítségével ki is nyílt a kapu,

 szállásadóink esküdtek rá hogy még Brazíliából is  járnak motorosok hozzájuk és pár napja még nyílt, én mosolyogtam mindent elhiszek semmit nem feltételezek, a szállás a zaccos kávé is isteni, Barátnőm első meggondolatlan mozdulatával le is húzza, kérdem tőle mit gondolsz miért ülök kimérten mellette 2  perce? Pedig én sem ittam ma sok kávét, én jól szórakoztam és ez a lényeg, Este még egy kis csevapcsicsa meg minden tál falatozása, közben 3-4 ember koldul mellettünk, borzasztó, miből gondolják hogy ha egész nap nem ettem és rávetem magam egy kis húsra semmi nem hiányzik jobban mint hogy adakozzak nekik egy kicsit. Ja egyébként hihetetlen hogy egy ország ahol a turizmus csekély, ipari termelés kimerül az út széli szemétégetésből meg gumifoltozásból a jó utak melletti százával növő AUTOGUMI VULKANIZACIJA feliratok mellett, hogy lehetséges hogy ezek 2 konvertibilis márkájukért kapnak 1 EGY!! eurót? Először tankoláskort azt hittem hogy euróban van minden és drága de aztán rájöttem hogy a hülye pénzükön van kiírva és olcsó :) kész agybaj de azért nem olyan rossz.
Maga a város bájos, néhol egy mini Isztambul, a török kultúra nem maradt nyomtalanul. Igaz a háború sem de benne van a levegőben az élni akarás az újjákezdés is, ezek lenyűgöztek, nem tudnám megfogalmazni miért de visszavágytunk mindketten. Ja és sok volt a kóborkutya ami feltűnt de állítólag mind be vannak csippeltetve :)
Hazatérés alvás.

2. nap: kélek ne ess!

Szarajevó - Piva kanyon - Durmitor NP - Tara kanyon - biogradska NP -  moraca kanyon- Podgorica

szarajevói társbérlőnk

Reggel vészjósló hangokra ébredtünk, kopog az eső az ablakon de nem azért jöttünk el otthonról eddig 800 km-t hogy egy kis eső eltántorítson, gyors öltözködés, elő kerültek a pulóverek búcsú a szállásadótól és a macskáitól / a legbarátságosabb emberek akikkel valaha is találkoztam s a szállás is takaros, jár nekik az 5 csillag vagy félhold bánomisén.
A Város határában elállt az eső majd többször visszajött, tankolásunkat kóbor kutyák felügyelték, Barátnő persze mindegyiket megsimogatta, nem nem vihetünk haza egyet sem mi sem hoztunk semmit erre a világra nem vihetünk magunkkal semmit.
A határig gyönyörű volt az út, kanyonok folyóvölgyek, feltűntek a motorosok, az olasz persze GS kontingens is, szevasztok.

Danger on the track

a határ előtt pár km-el az út megszűnt létezni, ilyet kettő számjegyű utaktól nem várnánk el otthon, igen a hangsúly az otthonon van itt bármi megtörténhet meg annak az ellenkezője is. Pár kecske, vízmosás pár raftingos Pajero az úton és határ, innen szép sima utak vártak Montenegróban és még hihetetlenebb táj hatalmas duzzasztógát és amiért erre jöttünk az a Durmitor nemzeti park Národni parku, szűk az út szerpentines is az ebédre egy motoros hütteházban kerül sor, Bárány erdei gyümölcs mártással az íze kék a színe piros, a bárány finom.
Említésre méltó szépségű a Tara kanyon völgyhídja is, idén kimaradt jövőre biztos meglesz a zipline-on átcsúszás a folyó fölött esküszünk...
A Biogradi nemzeti parkban gyors séta, Kb körbeszaladtuk a közelgő eső miatt de nem hagyhattuk ki Európa egyik utolsó érintetlen őserdejét, szép volt na.

Tara kanyon

Késő délutánra az addig elálló, megszűnő eső ami kerülgetett a természet törvényének teljes szigorával sújt minket és mi már immúnisnak hisszük magunkat az ilyen hóbortokra, de ez az a fajta idő amit már a mi habitusunk sem vesz be. Hasonlatokkal tudom csak leírni hűen ezt a semmihez nem fogható esőt amiben előtte még nem volt részem, érzésre trópusi kellemesnek semmiképp nem mondhatnám, a kesztyűm feladja a harcot az úton 40 cm-es vizet szeljük a kamionok minden előzési kísérletnél kivágnak elénk a hegyi úton hogy eszünkbe se jusson hullámsírba merülni, amit érzékelek a külvilágból hogy iszonyú magasan megy az út és biztos nagyon szép a Mojkovac folyó völgye mert képekről már láttam de most inkább egy tengeralattjáró fedélzetén érzem magam, és lelki szemeim előtt felsejlik a gépház üzen: 1-es hajtómű (henger) leáll 2.-es hajtómű szintúgy az ok gyújtótrafó beázás, a csoda itthoni megfelelője az a gps töltő és az aljzata mert 2 deci víz távozik belőle másnap és nincs nyoma zárlatnak, Podgorica Montenegró fővárosa fény a nemzetközi vizeken, pár fekvőrendőr megdob minket a méteres vízen és a párás sisakból kitekintve hasonlóan derékszögbe szarunk az autósokra, ők is ránk mert 60-al mennek el mellettünk sokadszorra beterítve minket vízzel: Végre megérkezés, a szállás ami meglepetésünkre hostel ami a képeken nem látszott
legnagyobb megdöbbenéssel abszolválja hogy honnan hova mi ezzel? Hihetetlen. Felajánlanak egy külön szobát a tömegszállás helyett meg hogy a klíma 40 fokkal legnagyobb fokozaton megszárít mindent. (nem nem szárított, azt majd megoldja másnap a 30 fokos nap és a meleg tengeri szél keveréke). A meggyötört elfáradt poros mocskos csorda megfürdik és száraz ruhákba búj, újra embernek érezzük magunka, micsoda nap volt, és holnap végre megpillantjuk a tengert.

A füstös őszi szél egykedvűen kergeti a száraz faleveleket az üres utcán, emberek igyekeznek az irodámmal szemközti templomba. Nézem őket az ablakomon át, és átfut az agyamon hogy a hosszú hétvégén minden ember igyekszik leróni tiszteletét azokért akik már nincsenek köztünk. Engem aki a készenléti óráit gyűri éppen nem különösebben hat meg az elmúlás gondolata, sokkal inkább az emlékezés ereje tör fel az agyam legszélső peremkerületeiből, ahol ezen a szép őszi napon most végre színeket kaphat sok megsárgult lap.

A kezdetek 2011

Nyughatatlan elmémet nem hagyja békén az elmúlt év sürgő színes feledhetetlen eseménysorozata, amit nem volt még alkalmam megemészteni, ezért is vetem sorokba őket, minden út minden hely minden illat, élmény és emlék erősebbnek tűnik mint az utazás másnapján. Erről fog szólni pár bejegyzés, főleg utazásokról és főképp két keréken, aki másra számít csalódni fog.

Egész kiscsikó koromban kezdődött, de ez nem a késő 90-es évek keverékfüstös, szerelésekkel és fagyos téli éjszakákon át végigmotorozott éjszakákkal kezdődő történet, azzal majd egy másik elbeszélés keretében foglalkozom.

Sokáig vártam míg eljött 2011. június, a nap mikor végre letettem sikeres nagymotoros jogosítványom, előtte csak 50-es és féllegális rendszám nélküli motorok hajtásában fejezhettem ki szenvedélyem a motorozás iránt, de mégsem innen számítom magam motorosnak.

Első igazi egyben mostani „nagymotorom” megvásárlására még közel két évet várnom kellett, 2013őszén értem meg az evolúció azon fokára hogy meglépjem ezt a  „Next Level-t.”

„Kezdőmotornak megfelel” bíztattak az un. nagyok, de én már akkor sem vettem a szívemre ezt a fajta lebecsmérlő dolgot, tudtam mit vettem, az idő igazolta hogy nem volt rossz bolt, bár akkor mégén sem gondoltam volna hogy milyen messzire jutok, sőt nem is egyedül…

A templomi szertartás véget ért, az emberek hazaindulnak. Hasonlóan  viharos gyorsasággal robogott el az a nyár is mellettem, bárcsak lelassíthattam volna az idő rozsdás kerekét hogy  tovább élvezhessem sok múló percét az élmények sokaságának, de ez gyermeki balgaság volna.  Ami az emberben tartja lelkesedést az emlék ami volt, és izgalmat vált ki belőle az ami még megtörténhet vele. Én türelmesen várom azt a bizsergető érzést mikor az első tavaszi napsugarakon újból megcsillanó fémtest lassan fokozatosan melegedni kezd én közben kesztyűmet felhúzva széles vigyorral az arcomon elrobogok a következő szezonba…