7. nap, indulás Senj-be
utolsó napunk Makarskában, reggeli után már minden doboz felkerült a motorra, ismát heavy touring módban adjuk a gázt ás a visszapillantóban eltűnik a város. a 8.-ason haladunk északnak, Omis, Slpit sorban hagyjuk el a nagyobb városokat majd Šibenik-nél Lozovac felé fordulunk, tervben van a Krka nemzeti park. A Parkba fülledt melegben érkezünk, de jó lenne most megszabadulni a motoros ruhától és a bőrcsizmától, végigszenvedjük a gyalogutat, irigykedünk a fürdőruhás turistákra akinek a fele kínai és 10 méterenként selfie-znek meg csücsörítenek, megpróbálják a pillanatot tárgyiasítani, nekem olyan mintha nem is élveznék a nyaralást csak kötelezően mindent lefényképeznének, és tovább állnának, megállapítom hogy még mindig nem szívlelem a Kínai és Indiai embereket, barátnőm meg is állapítja de hisz belőlük van a legtöbb, lehet csak az embereket nagy mennyiségben nem kedvelem, mindegy is. a Park hihetetlen és káprázatos egyszerre, mindenhonnan folyik a víz, mindent masszív pára lep el a víz kristálytiszta és jéghideg kép nem adja át, egyszer mindenképpen érdemes ide ellátogatni, nyomás tovább messze van még Senj.
Krka nemzeti park
Az út a kontinens belseje felé köves sziklás kietlen ahogy haladunk északnak, hosszú egyenes út a bal oldalon régi telefonvezeték póznái állnak katonás sort a jobbon hegyek 100-110-zel megyünk nem sietünk de mintha állna a horizont, valamilyen kígyó tűnik el alattünk a forró aszfalton a tükörből nyugtázom hogy nem mentünk át rajta, egy folyóvölgy következik egy kisvárossal ahova szerpentinen ereszkedünk le majd egy híd után emelkedünk vissza a kőfal mellett, tartunk egy tíz perc pihenőt, és itt két dolog tűnik fel:
1. hogy lehet ilyen gyönyörű kék öblítőszerű színe egy folyónak és ilyen látképpel is rendelkezhet egyszerre.
2. a hátsó gumi anyagában a múlté, de olyan szinten hogy az hihetetlen, itt tegyük hozzá hogy hosszabb utak előtt cserélünk mindig olajat láncot stb. Indulás előtt látszott rajta a kilométer és úgy határoztam hogy ideje lesz lecserélni, de még 3000 km-t elmegy, mert jövőre is lesz szezon fölöslegesen nem kell cserélni, nem számoltam azzal hogy többletterheléssel menve a gumi is gyorsabban kopik, és az utak is csiszolópapír felületűek, ezért gyorsabban adta meg magát, lényeg a lényeg az utolsó 50 km-t már komótosabb tempóban tettük meg elvégre vas az aszfalton nem tapad úgy mint a gumi. A két szélétől indulva a közepe felé lassan de biztosan megjelentek az acélszálak a futófelületen, Senjben egy gumis műhelyben lecseréltük egy 60%-os gumira, ami kb. egy tengerparti vacsora ára volt és hazaérve kapott egy új szett Roadsmart 3 típusú, ez egyébként Pirelli Diablo volt.
Öblítő színű folyó
Elérte a végzet
Senjbe délután érkeztünk, gyors becsekkolás, kötelező welcome drink elfogyasztása után megpihentünk.
A következő 2 nap a pihenésről, nyaralásról szólt, sétálgatás a környéken, nézelődés.
Ismerős motorosok meglátogattak minket a tengerparton ők csak Ide jöttek és másnap mentek haza de a 10.-nap után jól esett találkozni velük, azzal a céllal érkeztek hogy hangulatos helyen nézzék a Foci VB-t Magyarország aznap játszott és nyertek, nagy volt az öröm, emelkedett volta hangulat, követtük az otthoni eseményeket esténként a neten de igazából csak felszínesen, mert próbáltuk magunkat átadni a hangulatnak ami igazából sikerült is.
Senj
Sok esemény nem történ Senjben ami említésre méltó motoros szempontból, maximum annyi hogy gumicsere után visszatértem annak az 50 km-es szakasznak egy részére ami idefele nem volt élvezhető a kopott gumi miatt, de nagyon jó vonalvezetésű gyorsan bevehető kanyarokban gazdag tengerparti utat kár lett volna kihagyni, ezért barátnő amíg strandolt én kanyarvadászatra indultam, úgysem tudok sokáig egy helyben ülni és napozni, mindkettőnknek jó program volt külön külön.
utolsó napból megragadni a pillanatot, sikerült.
11. nap a szomorú hazatérés
Utolsó napunk a tengernél, még utoljára visszatekintettünk rá, ki tudja mikor jövünk legközelebb, remélhetőleg nemsokára. Szomorúan húztunk fel a tengerről a hegyekbe vezető szerpentinen, és lélekölő több száz kilométeres autópálya szakasz következett. A túra során megtörtént az egyetlen lerobbanás, mégpedig az én hülyeségem miatt.
Egyik benzinkúti pihenő alkalmával számolgattam a megtett kilométereket és a hátralévőt, de mivel az üzemanyag fogyására emlékeztető sárga lámpa még nem villant ki úgy számoltam hogy a határ után fogunk már csak tankolni. Amint elhagytuk a benzinkutat a lámpa felvillant jelezve hogy ilyenkor 3 liter tartalék benzin áll még rendelkezésre ami 70 km, igen ám de 70 km egy személlyel 90-es tempónál kb, nem két személlyel 3 dobozzal 130-140 hazasietős tempóval számolva. A hatás nem maradt el, Nagykanizsa előtt 60 km megtétele után ami alatt egyszerűen az autópályán nem találtunk kutat a legközelebbi kúttól 2000 méterre a motor egyenletes járása akadozni kezdett majd teljesen megszűnt, ez egyértelműen nagy hiba, inkább hülyeség volt.
Ilyenkor a 35 fokban a leállósávban gyorsan történnek a dolgok a tartalék víz hamar elfogyott és kezdett nem viccessé válni a szituáció, barátnő jól tűrte de be kellett látnom hogy egy közel 300 kilós motort motoros csizmában 2 kilométert tolni az autópálya kijáratáig nem lesz egyszerű feladat. A felmentősereg egy Fordos család képében érkezett akik barátnőmet elvitték egy benzinkútig majd visszajöttek értem egy liter benzin társaságában, örök hálám nekik az ismeretlen hősöknek. Azóta pontosabban egy szlovén kirándulást kivéve ami szintén ezen a szakaszon történt (elátkozott hely) most már tényleg tényleg mindig van 2 liter tartalék hajtóanyag a dobozban ha hosszú útra indulunk.
A 11 napos kirándulást megtoldottuk még egy kis balatoni kitérővel ahol barátnő szülői nyaralója található, hazatértünk és kifújtuk magunkat.
Összegzés:
Hazatérve különös érzés fogott el, mintha meg sem történt volna ez az egész, egyfajta káprázat csupán, de az emlékek kis idő után felerősödtek és örök nyomott hagynak. A Balkán egy kihagyhatatlan, felejthetetlen hely hihetetlen sokféle és kedves emberrel, aki gondolkodik rajta hogy lemegy én azt mondom ne habozzon, minden perce megérte az útnak még a szarrá ázás és lerobbanás is de én azt mondom soha rosszabbat, külön kösz a társamnak is aki kibírt ennyit ülni mögöttem Az élet úgy hozta hogy pár dolog kimaradt, de nem bánkódunk mert okot ad arra hogy a terveink szerint 2017-be visszatérjünk és újra nekiveselkedjünk az útnak, reményeink szerint nem egy motorral.
