Reggel Taxenbach letisztult hotelszobájában avas camembert és ázott törölközők illata száll az éterben. Félve lépek a függönyhöz hogy elhúzzam és sötét sűrű szövésű rétege mögül előbukkan a reggeli alpesi táj, amire vártunk már egy ideje, az aggodalom szertefoszlik ahogy a reggeli pára a rézveretes horizonton és már a következő vágásban a hegytető felé húzzuk a gázt.
A 48 km hosszú panorámaút a karintiai Heiligenblut (1300 m) és a Salzburg tartományban fekvő Fusch (805 m) településeket köti össze, áthaladva a Magas-Tauern főgerincén, a Hochtor-hágónál (2505 m). A fő útvonalról két izgalmas letérő is kínálkozik, az északi oldalon, az Edelweissspitze (2571 m) csúcsára vezető szerpentinút és az egész panorámaút leglátványosabb szakasza, a Franz-Josefs-Höhére vezető Gleccserút.
Az út első néhány kilométerén csak szimpla zöld füves alpesi tájjal találkozunk izgalmas vonalvezetéssel, de ahogy telnek a percek egyre inkább szemmel is láthatóan erős emelkedésbe kezd az út. Érkezésünk olyan délelőtt 9-10 óra felé datálható, annak ellenére hogy nyár közepén vagyunk az időjárás 16-20 fok környékén stagnál, de az ember tekintetét olyan mértékben leköti az út látványa hogy észre sem veszi a hőmérséklet változásait. Nehéz is szavakkal leírni mindazt amit az ember ennek az útnak a felfedezése közben érez, szerencsére készültek képek videók amik jobban szemléltetik az átélt eseményeket.
A Grossglockner panorámaút rövid története
A Keleti-Alpok fővonulatának gerincén áthaladó útvonal már a kelták és a rómaiak idejében is ismert volt, a Hochtor hágó melletti kis kiállításon meg is nézhetjük az ókori leleteket. A mai út 1930 és 1935 között épült, 1935. augusztus 3-án nyitották meg, és már az első évben 130 000 látogatót vonzott a nem mindennapi látnivaló. Az óriási projekt műszaki vezetője Franz Wallack mérnök volt, politikai oldalról pedig Salzburg tartomány vezetője Franz Rehrl tartotta a frontot.
Időnként több mint 4000 ember dolgozott elképesztően nehéz körülmények között az útépítésen, és mai szemmel szinte elképzelhetetlen, de a tervezett költségeknél jóval kevesebből sikerült kihozni az építkezést, így a megspórolt pénzből építtette ki Wallack az útvonal legmagasabb pontjára, az Edelweissspitzére (2572 m) vivő leágazást.
Érdekes módon már a megnyitó utáni első nap autóversenyt rendeztek az akkor még kockaköves úton, melyet több híres futam is követett a 30-as években. A Grossglockner út közlekedési jelentősége az egész évben járható Felbertauernstrasse 1967-es megnyitásával nagymértékben csökkent, idegenforgalmi szerepe viszont óriási, évente mintegy 900 000 ember látogatja, ezzel Ausztria második legnépszerűbb látványossága a Schönbrunni kastély után.
Én úgy tekintem hogy ez a 6 napos túra itt fenn a Gleccserút végénél ért véget, ami szomorú is egyben de a hazafelé vezető út az elég fárasztó volt ennyi szerpentinezés után lélekölően monoton osztrák autópályákon és a magyar 8-as főúton vezetett egészen Budapestig. De egyszer véget ért a hazaút is, a motorra alapos mosás várt ránk egy kis pihenés mielőtt visszatalálunk a hétköznapi taposómalomhoz. És a hosszú de eseménytelen utak arra is jók hogy az ember morfondírozzon ezen, azon. Többek között a 8-as út hosszú egyeneseiben jönnek a legjobb ötletek nagy gondolatok arra hogy legközelebb is érdemes lenne folytatni ezt a motoros nyaralásos elképzelést. Idén is a Balkánra menjünk nyaralni.
