forrás: intetrnet

Nem igazán szeret az ember fia egymás után ugyanoda menni nyaralni/kirándulni/motoros túrázni, de az élet úgy hozta hogy a tavalyi évben rengeteg látnivalót hagytunk későbbre. Ez egyfajta reménymorzsa szórása az ide még visszatérünk jelmondattal a jövőbe plántált töretlen optimizmus.

Na de a lényeg hogy meddő kísérletet tettünk hogy a tavalyi felejthetetlen Balkán feelinget rekonstruáljuk idén is, szinte pontról pontra megpróbáljuk lemásolni? Próbáljuk. Fog-e sikerülni? Nem hiszem. De pont ez benne a jó. Változás idén még annyi hogy kisebb nagyobb bóklászásaink során az évek alatt összeszokott párost alkottunk régi barátommal aki már a tavalyi Balkán túrára is velem tartott volna de a családi ház felújításának réme kísértette, amivel idén sem végzett de már pont leszarta. Most hárman vágunk neki a délvidéknek kettő motorral.

Csövesrittyó melegben éledezés Szarajevó előtt 30 km-re, háttérben szénvonat csapágyai őrjöngenek

A szokásos magyar szakaszt és a boszniai határátkelés örömeit, nemkülönben a fergeteges hogyan férünk el a dobozban pakolások emlékeit most kihagyva zúg az expressz immár két járműegységgel Szarajevó felé. Milyen ismerős, mégis teljesen más a tavalyihoz képest pokolian meleg idő, esőfelhőknek nyoma sincs az immár délutáni napfényben. Kisebb hőgutát átélve pihentetjük magunkat egy benzinkúton, lábon kihordva a hősokkot. Majd késő délután begurulunk a tavalyi szállásadónkhoz a kedves macskás szállásunkra, a kötelező esti csevapos sörös ajvár-os agonizálás után hamar elnyom minket az álom.

Szarajevó

A következő nap is a tavalyi forgatókönyv szerint halad, bár mi élvezzük hiszen nincs két út egyforma, ismerős tájakon más időben haladunk egyre délebbre. Durmitor nemzeti park után a Tara kanyon zipline-t úgy döntünk idén kipróbáljuk, mivel Andor barátunk nem kultiválja az ilyesmit "boldogan" vigyázz addig csomagjainkra. A lecsúszás egyébként nagyszerű volt, nem is értem miért hagytuk ki tavaly. Kolasin-ba délután még a vihar előtt érkezünk meg. Itt megemlítendő hogy Tavaly ilyenkor ért minket az a bibliai eső amit azóta pályafutásom alatt még nem éltem át újra. Ezért nekem különösen rossz érzéseim támadtak a közelgő sötét esőfellegek láttán. Végül megúsztuk, míg a motorok áztak a szemerkélő esőben addig barátnőm és Andor társaságában kipróbáltuk a helyi különlegességet a kacsamakk-ot mint kiderült nem kacsák makkjából készült finomságról van szó. Azért ízletes volt puliszkás hatású étel volt, pörköltet kértünk mellé,így már teljes értékű étel vált belőle. 

Albánia a meglepetések országa

És ez az a pont ahol elkanyarodunk a tavalyi Balkán túránk útvonalától, eddig ezért sem részleteztem az elmúlt 3 napot. Kolasin-ből Lubnice-n és Vrela-n át haladunk az Albán határ irányába. Harmadrendű kis úton folytatjuk utunk Kolasint elhagyva a reggeli pára sűrű dús ernyőt üt a két motor közé lámpáink fénycsóvája vadul keresi a kanyarulatok kontúrját, miközben a szűk erdei úton felfelé haladunk és kis hegygerincen megpihenünk. fénykép is készült milyen hideg hűvös itt a reggel ahogy a korai felhők áttáncolnak a hegygerincen, lágyan körülvesznek minket, nedves érintésük után továbbhaladnak a völgy irányába, Így tettünk mi is. 

reggeli köd a hegygerincen

Megérkezünk az Albán határhoz. 2x1 sávos út egy lángossütővel és egy parkolóházi sorompóval. 20perc várakozás után intenek hogy mutassuk be a dokumentumainkat, addig malmozunk a pusztában, végül minden rendben alakul és a sorompó elemelkedik a tartóoszlopáról. 100 métert haladunk Albániában mikor az út köves sziklás földúttá módosul, nagyjából 700 méteren élvezzük ezt majd az út megváltozik. Ajándék utazás következik 50 km Alpesi minőségű kifogástalan úton haladunk kb. 10 db autóval találkozunk ez idő alatt. Közben a táj zord de gyönyörű. Pár éve még sziklás endurósok álma volt ez az út de tavaly végig leaszfaltozták. A legutóbbi Svájci kávé után elfogyasszuk minden idők legolcsóbb eszpresszóját majd a kotori öböl felé vesszük az irányt. Az albán határ közelében még megcsodálhatjuk az Enver Hodzsa paranoia mementóit az egyszemélyes bunkereket amiből több ezret építettet egy soha be nem következő inváziótól tartva, Majd Podgorica külvárosát érintve megpihenünk Pavlola Strana látképénél (lsd. kép) és a délutáni nap lemenő fényét már a Kotori öbölben élvezhetjük.

Új nap újabb kilátások, legalábbis nekünk elég jó most a kilátás, balunkon a tenger jobbunkon sziklák. Makarska felé tartó úton megállunk Dubrovnikban, bár ne tettük volna, ebben a zsúfolt szűk közegben senki nem érzi jól magát a meleg is elviselhetetlen. Idén Augusztusban mentünk, tavaly júniusban. Ez meg is látszik a szárazság a hőség a tömeg minden részletében, egy kicsit rosszabb volt mint júniusban amikor egyedül a hideg tenger miatt emeltük fel hangunkat. Dubrovnikban leparkolni egy motorral olyan kihívás mint egy IFA-val a tűzoltós utcában.

Közös megegyezés szerint menekülünk a Raguzai köztársaságból. Szép volt jó volt ennyi volt. A fél napot elbaszva nincs más választásunk a méltán híres 8-as főútról idő hiányában le kell térnünk, monoton autópályázás után érkezünk meg Makarskába ahol 4 napot töltöttünk a motorok részleges hanyagolásával Ozujsko sör vedelésével és láblógatással. Korcula szigetét is meglátogattuk jobb híján hajóval. De a vér szava miatt azért fel-felpattantuk a motorra hangulatosan a naplementében elmotorozós szentimentális pálmafás képekre gondoljatok :D. 

Makarska teljesen más arcát mutatta mint tavaly. Nem arról van szó hogy barátságtalanabbak lettek volna az emberek vagy 60%-os drágulás következett volna be. Egész egyszerűen arra kellett rájönnünk hogy nem érdemes augusztusban érkezni ide, mert ekkortájt érkeznek az olaszok is például és nagy lesz a tömeg amit én nem annyire kedvelek, hozzám hasonlóan az utitársaim sem. Másik dolog meg az időjárás ami sokkal melegebb kiszámíthatatlanabb volt, és az egész nyaralásra baljós árnyként vetült a Sveti Jure nemzeti park felől érkező bozóttüzek füstoszlopai később fényei is. Még repülőgépes oltást is láttunk ahogy a tegner felől vizet vételeznek majd a hegyoldalra szórják. Filmekből láttam már iylet de élőben azért meglepő ltványt nyújtott.

Utolsó éjszakánkat Senjben töltöttük ami hosszú pályázás után nem volt olyan bájos mint augusztusban de a hazafelé tartó pihenőnek megfelelt, még egy utolsó fürdés után szomorúan tekintettünk vissza, ki tudja mikor látunk legközelebb La mer... 

Epilógus